2011. október 11., kedd



Reggel korán indultunk, hideg volt és ködös de a Hatod tető így a legszebb, nem lehetett kihagyni, hogy meg ne álljak fotózni.




Az erdő sötét volt és hideg, kihaltnak tünt habár biztos hogy ott voltak a kiváncsi szemek valahol de nem bújtak elő a rejtekből. Nem is csoda a Kakukkhegy lábánál 10 centis hó és csonthideg fogadott.


6 megjegyzés:

  1. Szervusz, Elnézést, hogy csak így ketegezlek, de nálunk fotósoknál szokás, de ha megsértettelek ezer bocsánat.
    Most akadtam rá a blogodra és a benne levő fotóidra, mit is mondhatnék, nagyon tetszenek, csodásak.
    Felkeltették a figyelmemet az állatok amiket sikerült megfotozzál, és összefutott a nyál is a számban, meg felcsillantak a szemeim is, mert nekem is régi vágyam a nagyvad fotózása, de erről majd később.

    Fel is vettelek a blogomba...
    Üdvözlettel Lehel.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép lett mind a kettő! Az elsőnek kimondottan jót tesz a 9:16(?) formátum. A második pedig nagyon egyedi látásmód és szerkesztés! Lesznek látogatói a blogodnak, ha így folytatod!

    VálaszTörlés
  3. Le a kalappal mindkét fotó előtt.
    Én is felvettelek a blogomba
    Üdv

    VálaszTörlés
  4. köszönöm a szép szavakat és a biztatást, 9:16?- hát valami olyasmi, a kép nagyrészét kitöltő útat vágtam le és megtetszett így.

    VálaszTörlés
  5. ...hát, irigylem "az" képeidet:)

    VálaszTörlés
  6. Szép művelet .. tetszik. Ideje lenne hegyekbe kijönni zergére :)
    Köszi hogy beraktad a blogom linkjét .. mindjárt rakom a tiedet is.
    Ja. . és eddig ugyan miért nem említetted blogodat ?

    VálaszTörlés